Téli dekor fotózás

Sziasztok!

Szerettük volna megmutatni, hogy télen is lehet varázslatos esküvői dekort készíteni. Timi, állandó tortásunk (Lipcake Factory) is hozott pár tortát, és sütiket is.

Mi gyertyákkal, ezüsttel és betonnal tettük egyedivé és különlegessé az asztalt.

Képek: KLMN Fotó

Őszi örömfotózás – 2019 Hernád

Sziasztok!

Már alig vártam, hogy belekezdjek ebbe a bejegyzésbe. Egy hete fotózást tartottunk, ami azért volt nagyon különleges számomra, mert most teszteltük le az új otthonunkat, mint fotózási helyszínt. Mivel a telek végében van egy erdő, az elejében pedig egy mesebeli borostyános kapu,  már nagyon régóta ki akartam próbáláni, milyen lesz, ha bedekoráljuk.

Két féle őszi dekorral készültünk. Az egyik egy “hagyományos” barna, burgundi, arany, zöld kombináció volt. Próbáltuk megfogalmazni vele az erdő és a természet összhangját  modellünnkel. A torták szintén a természet vonalát követték a burkolat tudatos tökéletlenségével és a gyümölcsökkel.

A másik asztallal azt szerettük volna megmutatni, hogy egy őszi dekor nem feltétlenül ezekkel a színel harmonizál csak az ősszel. Egy hideg árnylatattal, pl. kékkel is tudunk évszaknak megfelelő dekort készíteni. Dísztököket festettünk fehérre és kékre, arany fóliával tettük még izgalmasabbá őket, valamint üveg tálalókkal egészítettük ki a desszertasztalunkat. Timi (Lipcake Factory Tortaműhely) tortái tették fel az i-re a pontot, amikor behelyeztük az édességeket a helyükre.

Modellünk, Kemecsei Berni csodaszép, színekben harmonizáló sminkjét Niki  (RNR Makeup by Niki), a fotókat pedig KLMN Esküvőifotós készítette.

Íme a képek 🙂

Vivi

Képes beszámoló Bogi és Dávid esküvőjéről

Megkaptuk a hivatalos képeket arról a bizonyos “szarvaskoponyás” esküvőről, amiről korábban már írtunk itt.

Fogadjátok szeretettel Csipe Attila képeit. Mi nem győzünk gyönyőrködni bennük 🙂

Fotók: Csipe Attila
Helyszín: Anna Tanya – Rustic Garden
Ruha: Daalarna
Smink: VargaDóra Makeup Artist
Torta: Fromjuci
Dekor, Virág: Mayfly – You Are Invited…

A szarvaskoponyás esküvő

Talán ezt az esküvőt vártuk idén a legjobban. Mindig örülünk, amikor olyan dekort készíthetünk, ami kívül esik a mi és mások komfortzónáján is. Ilyen volt Bogi és Dávid esküvője is. Az  alap koncepció  az volt, hogy arany geomatrikus dekort csinálunk zölddel, törfehérrel és burgudival. Ez már önmagában is megállja a helyét, de amikor Bogi közölte, hogy amúgy a főasztalra egy szarvaskoponyát aganccsal képzeltek el, na akkor csillant fel a szemem igazán. Ott már tudtam, hogy nyugodtan el lehet rugaszkodni a valóságtól. Nálunk minden esküvő egyedi tervek alapján készül, de azt gondolom ez lett az idei best 🙂

A főasztal hátterébe fényfüggöny, illetve geometrikus virág díszes formák kerültek. Az asztalon az igen monumentális virágba borult szarvas koponya, melyhez dekorba illő tartót készítettünk.

A vendégek asztalát vázák, gyertyatartók, vágott virágok és moha öltöztette ünnepi díszbe. A moha egyébként több helyen is megjelent. Az ültetési rend alapjaként is ez szolgált, valamint a gyűrűtartó dobozt is ezzel béleltük ki.

Készült egy fotósarok is, ahova egyedi, kézzel készült emlékkönyvet helyeztünk el. Fekete bársony alapra arany szarvas sziluettet rajzoltunk.

A szülőköszöntő csokrokba egy-egy idézetet szúrtunk, amit Bogi és Dávid válaszott ki az édesanyák számára, ezzel még személyesebbé téve a köszöntést.

Csináltunk néhány képet, de megosztjuk majd veletek a hivatalos esküvői képeiket is 🙂 Már nagyon várjuk, hogy elkészüljenek.

Helyszín: Anna Tanya Rustic Garden, Törökbálint
Torta: Fromjuci

Útmutató az ajánlatkéréshez

Sok olyan dekorációs ajánlatkérés érkezik hozzánk, amiben leírják a párok, hogy mikor lesz az esküvőjük, hol lesz, talán azt is hozzáteszik, hogy mekkora lesz a vendégsereg, néha a stíust is meghatározzák. Ekkor már picit örülünk 🙂

Egy árajánlat elkészítése sok számolással és még több tervezéssel jár. A válaszuk ilyenkor mindig egy hosszú kérdés lista. Mivel mi nem sablon esküvőket készítünk, így nehezen tudjuk meghatározni “darabárban” a bérbeadandó tárgyakat. Mi egy komplett egészt nézünk. Nyilván a tárgyak, a helyszín(ek), a virágok árai meghatározzák a kialakult összeget, de ne menjünk ennyire előre.

Gondoltam írok egy kisebb útmutatót, Nektek,  jegyespároknak, hogy mik azok a fontos kérdések, akire választ várunk egy esküvői dekoráció árajánlatának elkészítéséhez. Mivel – jó esetben – egyszer van ilyen helyzetben az ember, nem várjuk el Tőletek, hogy ezeket fejből tudjátok.

Az első és legfontosabb a stílus megtalálsa. Ez nagyban függ a helyszíntől. Lehet elegáns, vintage, rusztikus, bohém, vízparti vagy abszolút tematikus. Miután ez megvan, az alábbiakat vegyük sorba:

Virág

Mennyi és milyen virágra lesz szükség? Tudom, ez laikusként nem egyszerű. Íme egy kis segítség:

Kérjük, írjátok le, kell-e:

Menyasszonyi csokor
Dobócsokor
Koszorúslány csokrok/karperecek (hány darab?)
Kitűzők (hány darab?)
Szülőköszöntő csokrok (hány darab?)
Asztaldíszek
Szertartáshoz díszek
Koszorúk, hajdíszek

A virágok lehetnek megkötve asztaldíszként oázisban vagy vágott virágként vázában egyaránt. A fajtákat ránk is bízhatjátok, akár egy színt, stílust megjelölve, de javasolhatok is, így arra adunk majd ajánlatot.

Szertartás dekor

Szeretnétek-e boldogságkaput (ebből is több féle van: négyzet, háromszög, kerek, stb.). Vigyünk-e külön asztalt, székeket vagy a helyszín bútoraival kellene dolgoznunk. A kapuval kapcsoatban van-e elképzelésetek már vagy javaslatot vártok.

Étterem dekor

Ahhoz, hogy az asztaldísz méretét és jellegét meghatározzuk, tudnunk kell, hogy milyen ültetés lesz. Körasztalnál, soros ültetésnél és téglalapnál is más fajta asztaldíszt csinálunk. Valamint lényeges az is, hogy lesz-e az asztalra téve nagyobb tál, aminek helyet kell hagynunk. A legszerencsésebb dekor szempontjából a svédasztalos felszolgálás. Viszont sokszor a levest így is az asztalokra szolgálják fel. Tehát ezért kell tudnunk, hogy tál-, tányérszerviz  vagy svédasztal lesz.

Akkor sincs baj, ha ezeket még nem döntöttétek el. Tól-ig árat adunk, majd később a szerződéskötéskor pontosítunk. Ez a virágok mennyisége miatt lehet lényeges.

Milyen más dekor elmek jöhetnek szóba még?

Fényfüggöny a főasztal mögé, esetleg más installáció.
Szeretnétek-e eseteg virágfalat, mely szintén lehet a főasztal háttere, akár monogramokkal vagy fotózáshoz is kiváló.
Emlékkönyv, fotósarok, esetleg a köszönőajándékoknak egy külön asztal, ha nem szeretnétek a tányérok mellé tenni őket.
Desszertasztal, ha felhívnátok a figyelmet az isteni édességekre.
Welcome tábla, feliratok, asztalszámok, stb…

  

Meghívó és egyéb nyomdai dekor

A párok legtöbbször úgy kérnek fel minket, hogy a meghívótól az utolsó ültetőkártyáig mindent mi csinálunk. Egyedi tervezést követően minden egységes képet alkot a többi tárggyal, stílusban, színben nem térnek el. Ez azért jó, mert látjuk a teljes koncepciót és ehhez igazítunk minent. Ezekre lehet szükség:

Meghívó, Save the Date kártya
Ültetési rend
Ültető kártyák
Asztalszámok
Menü/ital kártyák
Fogások/édességek nevei
Feliratok, írányító táblák, stb.

Köszönőajándék

Ha ránk bíznátok a köszönőajándékok elkészítését, kérjük ezt is jelezzétek felénk. Ha ötletekre van szükségetek, azt is. Illetve, ha már konkrét elképzelésetek van, azt is. Igyekszünk minden kívánségotoknak megfelelni.

A véglges árajánlat elkészítéséhez egy személyes helyszínbejárásra lesz szükség, de elöljáróban a fent leírtak elegendő iránymutatást adnak Nektek, hogy mi alapján készítjük el az árajánlatot. Az igazi ötletelés majd csak ezután kezdődik, hiszen az apró, de mégis különleges kiegészítőkön múlik minden. 🙂

Remélem tudtam segíteni! Szuper szervezést és készülődést kívánok Nektek!

Vivi 🙂

Elegáns esküvő az Ybl Bistroban

Az Ybl Bistro a Várkert Bazár aljában található történelmi értékekkel bíró épület. Jellegénél fogva nem is volt kérdés Annamari és Ádám számára, hogy elegáns dekorációt válasszanak.

Mivel az arany szín a helyszínen adott volt, mi is ezt a vonalat követtük fehérrel párosítva.

Az asztalokra virégdekoráció, illetve gyertya került. Mini kaktuszokkal, köszönték meg a vendégek részvételét. Az asztalokat számozás helyett olyan városokról neveztük el, melyeket a menyasszony és vőlegény korábban együtt látogatott meg, így picit belevitték a saját történeteiket is.

Az arany-fehér páros a meghívótól az ültetési renden át a desszertasztalon át mindenhol megjelent.

Külön kérése volt a párnak a virágfal a fotósarokban elhelyeze mindenféle kellékkel. A virágokat az asztali dekorhoz, illetve az étterem színeihez készítettük. A színek cserélhetőek, így bármilyen típusú esküvő ékes kelléke lehet.

 

Helyszín: Ybl Biszto, Várkert Bazár
Dekor fotók: KLMN Esküvői Fotók
Meghívó, dekor: Mayfly – You Are Invited…

 

Az esküvő hivatalos fotósa Váradi Tamás volt (eskuvoifotok.hu). Fogadjátok szeretettel az ő képeit is:

Réka és István – Deák Udvarház

A deák Udvarház egy olyan helyszín, ami önmagában gyönyörű. Alap dekorja is megállja a helyét egy hangulatos vintage, rusztikus stílusú esküvőn. Azonban van egy-két dolog, amiel érdemes még kiegészíteni.

Ilyenek például a virágok, az ültetés, fotósarok/-háttér, welcome tábla, köszönő ajándékok, vendégkönyv asztal, stb.

Réka és István meghívóját is mi készítettük, ahol világoskék virágok domináltak.

Az esküvőn a hotrtenzia volt a vezérfonal. Gömb vázákban elhelyezve, koszorú-, boldogságkapudísz formájában jelent meg. A világoskék több helyen visszaköszönt a dekorban. Óvatosan kell bánni a kékkel, ha nem szeretnénk olcsó, művházas hatást kelteni. Azt gondolom, hogy itt szépen megvolt az egyensúly a hely stílusával.

A pár is részt vett a dekorálási folyamatban. Több dolgot ők hoztak, mi pedig felhasználtuk. Réka szuperügyes anyukája készítette a csokrokat és a szertartás, ill. főasztal díszeket.

Fogadjátok szeretettel a képeket!

 

Helyszín: Deák Udvarház
Ceremóniamester: Csizmadia Péter Ceremóniamester
Dj: Kürthy Richárd Esküvő&Party Dj
Fotó: Klmn Esüvői fotózás
Dekor: Mayfly – You Are Invited… 

 

Rosinante – Esküvő az erdőben

Fogadjátok szeretettel Betty és Balázs rusztikus erdei esküvői dekorját.


Helyszín: Rosinante Étterem  és Fogadó, Szigetmonostor
Virág dekor: Függőkert Virágszalon
Dekoráció: Mayfly – You Are Invited…

A fotókat készítette: KLMNesküvőifotós.hu


Az esküvői ceremónia a Rosinante fogadó kertjében zajlott. Kinyitható szertartásszékeket béreltünk. Szerintünk megérte  🙂 Szépen kitűnik a fehér összkép a sötétzöld természet árnyalatai között.

A lugas alatt kialakítottunk egy fotós-vendégkönyves  sarkot, ahol a vendégek az elkészült képeket a vendégkönyvbe ragaszthatták. Olyan dekor elemeket használtunk, mint boros hordó, fa ládák, régi asztal. A fotófalat fehérre festett raklapokból építettük.

A pár is picit benne volt. Szorgalmasan gyűjtötték a befőttes üvegeket és a boros dugókat, amit szerettek volna, ha felhasználunk a dekorálás során. 

A virágdekort a pár kérésére a Függőkert Virág biztosította.